2016. július 28., csütörtök

Prológus

Egyszer volt, hol nem volt. Minden tündérmese így kezdődik el. A történet, amit most mesélni fogok, azonban ennek a kifordított változata. Most ne képzeljetek el, mesebeli erdőt, toronyba zárva raboskodó királylányt, hős és bátor herceget, vénséges vén boszorkányokat. A történetünk ugyanis, a való világban játszódik, hús vér emberek között. Való igaz, évekkel ezelőtt, ők is mesebeli lények voltak, ám sikerült alaposan elbaltázniuk, saját történetük végkifejletét, ezért büntetésül az emberek világába száműzte őket, a mindenható, pontosabban  a mesék kiötlője, Hans Grimm. Szerencsétlen emberre eléggé rájárhatott a rúd, ha a saját kitalált karakterei formálták át a mesét, amit ő maga talált ki. A hely, ahol a mi drága hőseink száműzetésüket töltik, egy Maine állambeli kis város Storybrooke. Itt az emberek, azt tehetnek, amit csak akarnak, kivéve a varázslatot. Szegényeknek, nem könnyű, hogy a takarítást, a főzést és úgy minden más tevékenységet, mágia nélkül kell elvégezniük.
- Hé, itt én vagyok a főszereplő, velem kellett volna kezdened!
- David pofa be! Én vagyok a mesélő és még nem jött el az a pont, hogy kitárgyaljuk, a te pompás kis életedet. Ha eljutok, majd oda azt te is észre fogod venni. Elnézést kérek kedves olvasó, ugyanis "főhősünk", már megint túljátssza a szerepét. Ott tartottam tehát, hogy az emberek, nem használhatnak semmiféle varázslatot, ugyanis megvonták tőlük. Ezért lehet a daliás herceg, egy seriff helyettes, Bell, a szépség egy könyvtáros, a miniszoknyában tengődő kis piroska, pedig egy bár felszolgálója. Az itteni vezető, a főnök, a góré Emma aki történetesen, daliás hercegünk egy szem gyermeke. Emma születésének körülményeit, inkább nem tárgyalnám, mert ez megzavarhatja, egyes megszállott mese imádók elképzelését, a dolgok alakulásáról.
- Nem térhetnénk rá végre a történet fő szálára, vagyis rám?
- David, ha nem hagyod abba, a követelőzést ki foglak hagyni a meséből. Képzeld milliónyi herceg lófrál még szerte a világban, könnyen tudlak pótolni téged!
- Rendben van. Szeretnélek megkérni, hogy lépj túl a töltelék szálakon és terelődjön végre a történet a fő cselekmény szálra, ugyanis engem vár a lányom, hogy jó apa módjára előkerítsem, utána pedig lehordjam amiért megint a bolondját járatta velem!
- Ha már ilyen szépen kérted, ám legyen. Nos, hölgyek, urak és gyerekek, van szerencsém bemutatni James "Daliás" herceget, hétköznapi nevén David Nolan -t, Storybrooke város seriff helyettesét, aki a szépséges Hófehérke hercegkisasszony egykori párja, aki jól kitolt, mátkájával és 28 évvel ezelőtt ide került. Élte is volna jól felépített kis életét, ha agyafúrt párja nem küldi utána a kis Emma babát, hogy nevelje fel egymaga, ha már vele nem volt hajlandó. Furcsának hangzik, hogy egy herceg, terhesen magára hagyja élete párját? Említettem, hogy ez nem egy szokványos történet, előfordulhatnak olyanok, amiket senki sem merne, egy mesébe beletenni. Visszatérve Dali hercegünkre. A kis Emma, annyi fejfájást okozott már neki, amit egy normál ember se tudna elviselni, nemhogy egy herceg, Persze nem akarta letörni, szöszke kislánya lelkesedését, aki 28 éves létére, még mindig imád elkóborolni apja óvó szemei elől, élete párjával, kampókéz Hook - al, hogy még több fejfájást tudjon okozni népének. Hiába, egy vérbeli herceg ivadéknak, elég nehéz parancsolni. Sajnos Emma ezúttal, talán szándékosan is, de elfelejtette megemlíteni, hogy pontosan hová is ment. Egy biztos: Tündérmesébe menekült, hogy pótolhassa kicsit elveszett gyerekkorát, amit meseországtól távol kellett eltöltenie. Hercegünkre vár tehát a feladat, hogy előkerítse pimasz lányát és helyreállítsa a tönkretett meséket, hogy a nép visszatérhessen, jól megszokott kis életéhez.
- Ez mind szép és jó, örülök is neki, hogy végre engem is megemlítettél, de lenne itt még valami: Mégis, hogy a csudába fogok meseországba kerülni? Csak említésképpen mondom, hogy Regina, jól kibabrált velem. Az a gonosz némber, összetörte a varázstükör átjárót, miután visszatért az én mesémbe, ahonnan ki lett tiltva, miután nem volt képes elvégezni antihős feladatát, vagyis megmérgezni, az ex nejemet, szépséges Hófehérkét. Helyette inkább meglépett, a vadásszal és az egész királyságot Cora mamájára bízta, aki porig akarta égetni a kastélyt, ahol éltünk. Rémlik már valami?
- Drága barátom! Ha nem léptél volna le magára hagyva életed nőjét, akkor ez most nem történt volna meg. Nem is tudom rólad elhinni, hogy herceg vagy. Meseországban te vagy az újonc hercegek követendő példája, de csak azért, mert eszük ágában sincs belegondolni abba, milyen ostoba is vagy.
- Kikérem magamnak, a nép mindig imádott engem és ez most se lesz másképp. Egy kettőre visszahozom a kislányomat ide, ahol folytatódhat tovább a csendes unalmas életünk asszony nélkül, aki ellátná a házimunkát helyettem.
- Tudod mit? Elintézem, hogy bekerülj a könyvbe, csak hallgass végre el! Tehát készen állsz David?
- Már amióta az eszemet tudom készen állok - David behunyta a szemét, majd előjött a hírhedt lila köd, ami azt jelzi, hogy hősünk pillanatokon belül a mesék varázslatos világába kerül. Én itt el is búcsúznék, ugyanis ez a sok marhaság, amit ez a herceg összehordott, teljesen lefárasztott. Legközelebb, is tartsatok velem, hiszen kezdetét veszi az első történet, továbbá érkezik, még a harcias főhősnőnk is.


4 megjegyzés:

  1. Nincs

    Megfelelő

    Szó

    Erre

    A

    TÖKÉLETES PROLÓGUSRA!!!

    Nem tudok mit mondani, megfogtál! Minden egyes idegszálam csak a szavaidra tud koncentrálni! Egy dolog, hogy eleve imádom az Egyszer volt hol nem volt-ot, de te kitaláltál egy sztorit, amiért ugyanúgy rajonghatok, és még csak nincs is kopiszaga!
    Szóval ajánlom hogy naaaagyon siess a folytatással! 😀

    VálaszTörlés
  2. Ez kibaszotz jo :3 nagyon siess!!!

    VálaszTörlés
  3. HA......HA........HA........ Tényleg végig röhögtem nagyon jó föleg ezekkel a közbe szólásikkal eszméletlen re sikerült a történet kezdete. Nagyon élveztem minden sorát. kiváncsi leszek s folytatás ilyen jó lesz e. Csak így tovább!!!!!

    VálaszTörlés
  4. Aranyos, jól megírt, figyelemfelkeltő prológus. Kicsit OUAT, kicsit a Bűbáj című (mese) film. Kellene ide továbbra is egy E/3-as mesélő, aki így egyengeti a szereplők útját a meséken át.

    VálaszTörlés

.

.